2021 március

Tavasszal teli olvasmányok

Bár már láthatunk jeleket arra, hogy közeledik a tavasz, a valódi nyitás még nem következett be. Maradtunk még otthon, viszont így sokan és sokat olvastunk. A Bookline márciusi toplistája szerint szívesen töltődünk egy-egy önismereti írás vagy romantikus történet segítségével, de örömmel vonjuk be az olvasásba a legkisebbeket is. A toplista első helyén Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve áll, őt Kepes András A boldog hülye és az okos depressziós című írása követi, a lista harmadik helyét pedig Matthew McConaughey önéletrajzi könyve, a Zöldlámpa foglalja el.

Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve már a sokadik alkalommal szerepel a Bookline sikerlistájának élén. Ennek oka, hogy az Örökölt sors egy hiánypótló és örökérvényű témát dolgoz fel: segíti a családi sebek feltárását, így a gyógyulás útjára léphet az olvasó. A szerző szerint „múltunk feltárása nélkül csak halvány sejtéseink lehetnek arról, kik vagyunk, és miért pont ezt az életet éljük”. Kepes András A boldog hülye és az okos depressziós című könyvével szerezte meg a lista második helyét. Kepes legújabb könyvében Popper Péter egyik elhíresült mondata mentén jár utána annak a kérdésnek, hogy az egyes társadalmi rétegekben mi jelenti a boldogságot. A dobogó legalsó fokát Matthew McConaughey könyvvé formált gondolatai állnak. A Zöldlámpában McConaughey megmutatja, hogy egy világhírű színész is ember: neki is vannak nehézségei, megél kudarcokat és sikereket. De az Oscar-díjas művész nemcsak saját élettörténetét kívánja bemutatni, hanem reményei szerint könyve „jóízű orvosság”, szerelmeslevél az élethez.

A sikerlista szerint a tavaszi nagytakarítás kiterjedt a lélekre is, így több önismereti könyvet találunk március legkeresettebb olvasmányai között. Ilyen Almássi Kitti Ki vagy te? című nagysikerű könyve, amelyben a szakpszichológus abban próbál segíteni, hogyan küzdjünk meg a minket érő külső elvárásokkal, miközben magunkat is jobban megismerjük. Sokan vették kézbe Jordan B. Peterson Túl a renden című könyvét. A „hivatásos provokátorként” is ismert szakember írásával az egész világot zavarba hozta. Ennek oka, hogy kendőzetlen stílusban bontja le a tudomány, a hit és az emberi természet általánosításait. Önismereti könyvek mellett az olvasók előszeretettel mélyedtek el egy-egy romantikus történetben is. Továbbra is népszerű Julia Quinn könyvsorozata (A herceg és én; A vikomt, aki engem szeret; Tisztességes ajánlat), amelyben nyolc testvér érzelmekkel teli történetét ismerhetjük meg. De előkelő helyet foglal el a Bookline sikerlistáján Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című könyve. A biológusként is tevékenykedő írónő első regényében egy közösségtől elzárkózó, mocsárban élő kislány történetét tárja elénk, akinek rövid idő alatt felbolydul az élete: barátot, majd szerelmet talál, megtanul olvasni, és egy gyilkosság első számú gyanúsítottjává válik.

Húsvét közeledtével az olvasók szívesen választottak egy-egy tojásfestésről, locsolkodásról szóló történetet a legkisebbek számára. A Barátnőm Bori könyvsorozat 41. részében Bori húsvéti kalandját ismerhetik meg a gyerekek, amelyben különleges barátság jön létre a kislány és egy bajba jutott nyuszi között. Szintén kedvelt húsvéti olvasmány volt Marék Veronika Boribon tojást fest című könyve. A könyv és szereplőinek segítségével megismerhetjük a húsvéti szokásokat, például a tojásfestést és a locsolkodást. A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline gyerekkönyvajánló programját, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást: márciusban a program szakmai zsűrije Ecsédi Orsolya Meleg a helyzet! című könyvét választotta. A könyvről Szinetár Dóra – a hónap felnőtt zsűrije – így nyilatkozott: „Az egész könyv tele van szeretettel és jósággal, de mivel mindez a poklon és az ördögökön keresztül kerül bemutatásra (…) vicces, szórakoztató, friss és pörgős.

Szívünk rajta 2021 március

Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája

Kiadó Szerző Cím Kategória
Könyvmolyképző Ecsédi Orsolya Meleg a helyzet 8-14 éveseknek
Móra Bartos Felicián Andris és a fehér démon 10-13 éveseknek
Manó könyvek Kertész Edina Lajhár a sztár 8-13 éveseknek
Kolibri Hannah Wilson Mocsok műanyag és számtalan szemét 10-13 éveseknek
Napraforgó Carmen Blázquez 33 történet lányokról régen és most 8-10 éveseknek
Geopen Magali Le Huche Pepe és az afrikai zene 5-7 évesekne
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors könyv
könyv

Örökölt sors - Családi sebek és a gyógyulás útjai

Amikor elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenk...

 

Előjegyezhető

Matthew McConaughey: Zöldlámpa könyv

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Edith Eva Eger: A döntés könyv

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Edith Eva Eger: A döntés e-Könyv
e-Könyv

A döntés

Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele kül...

Online ár:

3 299 Ft

Akciós ár:

1 912 Ft

Online ár: 2 390 Ft

Bookline bemutatja: Top 50 és Top 10 – a magyar olvasók kedvencei

Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top 50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top 10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról

A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a kiadói és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta

Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.
www.szivunkrajta.hu

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára